Különbözõ felhõtípusok

Felhõket egy olyan rendszerben csoportosítjuk, , ami latin szavakat használ a megjelenés, felhõalap magasságának leírására. Ezt az osztályozás az angol kémikus, Luke Howard készítette 1803-ban. A használt szavak: cirrus, ami hajtincset jelent; stratus, ami réteget jelent; cumulus: "rakást" és a nimbus: "esõt" jelent.

A felhõtípusokat 4 csoportra oszthatjuk. Az elsõ három felhõcsoport a felhõalap talaj feletti magassága alapján különül el:
- magasszintû felhõk, 5 - 13 km
- középszintû felhõk, 2 - 6 km
- alacsonyszintû felhõk, 0 - 2 km magasan a talajtól.
A negyedik csoport függõlegesen fejlett felhõket tartalmaz: olyan felhõk, melyek annyira nagyok, hogy a felhõalap magassága szerint nem lehet õket a fenti csoportokba sorolni.

Magasszintû felhõk

Magasszintû felhõk a cirrus, a cirrostratus és a cirrocumulus. Olyan magasan vannak az égen, hogy fõleg milliónyi jégkristályból állnak, kevésbé vízcseppekbõl, utóbbiakat alacsonyabb magasságokban találjuk. Valójában hõmérsékletük kevesebb, mint -40°C!

Cirrus (pehelyfelhõ) (Ci)

A cirrus felhõk göndörösek, tollszerûek, gyakran az elsõ felhõk, melyek megjelennek a tiszta, kék égen. Alakjuk és mozgásuk jelezheti a nagymagasságú szelek erõsségét, és irányát.

Ilyen felhõkbõl nem származik esõ, vagy hó a felszínen.

1. Cirrus felhõ
forrás: JF Gayet, LAMP

Cirrocumulus (bárányfelhõ) (Cc)

Kicsi fehér labdákhoz hasonlít formájuk, melyek különállóak, vagy hosszú sorokba rendezõdnek magasan az égen. Mikor ezek a pamacsok sorokba rendezõdnek, a felhõnek egy hullámzó megjelenést adnak, mely hasonlít egy halpikkelyhez és megkülönbözteti a cirrocumulust a cirrustól, vagy a cirrostratustól.

2. Cirrocumulus. Forrás: NOAA.

Cirrostratus (fátyolfelhõ) (Cs) 

Ezek közel áttetszõ felhõk 6 km feletti magasságban. Cirrostratus felhõk olyan vékonyak, hogy a Nap és a Hold rajta keresztül tisztán látható. Mikor a Nap és a Hold fénye áthalad a cirrostratus jégkristályain, a fényt eltéríti, olyan módon, hogy Nap-, vagy Holdudvar alakulhat ki (halo jelenség). Cirrostratus felhõk gyakran jeleznek közeli csapadékeseményt.

3. forrás: J. Gourdeau.

Középmagas felhõk

Az ilyen "alto" elõtagú felhõket, amelyek felhõalapja 2 és 6 km magasan van, Altostratus és Altocumulusnak nevezünk.

Altostratus (lepelfelhõ) (As):

Az altostratus felhõket vízcseppek és jégkristályok alkotják. Beborítják a teljes eget egy terület fölött, melynek kiterjedése általában több száz négyzetkilométer is lehet. A Napot úgy látjuk, mintha fagyott üveg mögött lenne: ne keresd az árnyékod a földön, mert ekkor nem találod. És ne felejtsd otthon az esernyõdet… Habár az altostratus felhõkbõl nagyon kis csapadékot hullik, gyakran jelzik a növekvõ és valószínû csapadékot.

altostratus

4. Altostratus
forrás: NOAA

Altocumulus (párnafelhõ) (Ac):

Ezek a felhõk fehérek, szürkék, vagy szürkésfehérek. Dagadt, rojtos buborékokhoz hasonlítanak, amik hosszú sorokban vannak. Alsó részük általában sötét, árnyékban van. Az árnyék nélküli altocumulusokat össze lehet téveszteni a cirrocumulussal. Ha kétséged van, nyújtsd ki a karod: ha felhõ kisebb, mint az ujjad szélessége, akkor cirrocumulus felhõt látsz!

5. Altocumulus
forrás: NOAA

Alacsonyszintû felhõk

A talaj és 2000 méter között a felhõk leggyakrabban vízcseppekbõl állnak, és stratusnak, stratocumulusnak és nimbostratusnak hívjuk õket.

Stratus (alacsony rétegfelhõ) (St):

A stratus felhõk alacsony réteget alakítanak ki, ami, mint egy takaró befedi az eget. Vízszintesen fejlõdnek, szemben a függõlegesen fejlõdõ cumulus felhõkkel. Néhány méterre a földtõl is képesek kialakulni. Sõt, a talajon lévõ stratus felhõ nem más, mint köd.

Stratocumulus (alacsony gomolyos rétegfelhõ) (Sc):

Szürkék, sötét árnyékkal és vastag rétegben terülnek szét. Nem hullik belõlük esõ. Gyakran alakulnak ki zivatar után.

6. Forrás: JM Pichon, Fizikai meteorológiai laboratórium

Nimbostratus (réteges esõfelhõ) (Ns): 

Az ilyen felhõk sötétszürke, nedves kinézetû réteget alakítanak ki, kapcsolatban vannak hulló esõvel, vagy hóval. Tekinthetjük õket középszintû felhõknek is, mivel vastagságuk 3000 méter is lehet. Teljesen elfedik a Napot.

7. Nimbostratus. Forrás: J. Gourdeau.

Függõleges kiterjedésû felhõk: cumulus és cumulonimbus

Cumulus (gomolyfelhõ) (Cu)

A cumulus felhõk olyanok, mint selyemfonálon lévõ vattapamacsok. A felhõket egymástól általában a kék ég választja el, és gyakran mulatságos alakjuk van. A konvekciónak köszönhetõen (nézd meg a "kialakulási folyamatok” fejezetet), sima alapjuk és fodros tetejük van.

8. forrás: JM Pichon, Fizikai meteorológiai laboratórium

Cumulonimbus (zivatarfelhõ) (Cb):

Itt van a felhõk királya. Az ilyen felhõk esetében a felhõtetõ elérheti a 12 km-t (sokkal magasabb, mint az Everest!), a felhõtetõ pedig rendszerint üllõ alakú. Ritkán a zivatarfelhõ elérheti a 18 km-es magasságot, és behatol a sztratoszférába. Alacsonyabb szintû zivatarfelhõk fõleg vízcseppekbõl állnak, a magasabb rétegekben a jégkristályok dominálnak, mivel a hõmérséklet jóval 0°C alatt van. A felhõn belüli függõleges irányú áramlás elérheti a 100 km/h-t. Ha szereted az esõt, zivatart, villámlást és még a tornádót is, akkor a zivatarfelhõ a Te barátod! Ha nem, fuss gyorsan a haza!

9. Zivatarfelhõ. Láthatod az üllõ alakot, és ahogyan esik alatta.
Forrás: NOAA

10. Zivatarfelhõ az ûrbõl
forrás: NASA

Az oldalról
szerzõ: Justine Gourdeau - LaMP Clermont Ferrand / Franciaország
készült: 2003-06-03
1. lektor: J. Feichter, MPI for Meteorology, Hamburg.

Last modified: Wednesday, 5 September 2018, 1:31 PM